Honnan indultunk?

Sziasztok!

Aki figyelemmel kíséri a csatornát az láthatta, hogy mivel és miként kezdtünk el videózni. Az elején még vegyes és eléggé összeszedetlen tartalmakat készítettünk. Volt a csatornán játék, tech, support és minden egyéb tartalom. Akkor még azt gondoltuk, hogy majd a gamerkedés hozza a nagynézőszámot és ez lesz az mi utunk, de igazából nem vált be. Nem voltunk jók a játékokban és túl viccesnek sem mondanám magunkat a külvilág felé. Plusz az sem egy utolsó dolog, hogy nagyon sok időt és energiát felemésztett, hogy mindig rendszeresen ugyan abban az időben itt legyünk és indítsuk az élő adást.

Akkoriban nagyon sok nyereményjátékon vettem részt és volt szerencsém megnyerni egy Thermaltake tápot. Így kerültem kapcsolatba az első tech partnerünkkel, akivel azóta is együtt dolgozunk. Jött is a gondolat, folytassuk Tech csatornaként a tartalom gyártást.

Az elején nagy lendülettel és tervekkel kezdtünk neki a videózásnak. Akkor még telefonnal vagy éppen kölcsön kamerával vettük fel a különböző anyagokat, de élveztük. Jöttek a termékek folyamatosan és mindig volt valami új kihívás az egészben, amit meg kellet oldani. Sokat fejlődtünk és sok dologra költöttünk az évek alatt, de megérte. Mostanra jutottunk el egy olyan szintre, hogy ismét változtatni kell az arculaton és a stratégiánkon.

Aki régi motoros nálunk láthatott már több különböző banner képet a Youtube-on, Facebook-on, most ismét változni fog, és ezt használjuk reméljük nagyon-nagyon sokáig.

Ez volt a régi banner képünk:

Mostantól pedig ezt láthatjátok majd, amikor ellátogattok a csatornánkra:

Készültünk új intro-val is a csatornára. Ez volt a régink:

Ez pedig az új intro lesz:

A legnagyobb dolgot hagytam a végére, amivel beteljesül egy régi álmunk, és szerintünk egy elég nagy mérföldkő egy csatorna életében, hogy saját honlapja legyen. Ezen a felületen szeretnénk nektek cikkeket publikálni és még szorosabb kapcsolatot kialakítani veletek.

Olvashattok rólunk, küldhettek nekünk e-mailt, megnézhetitek az eddigi munkáinkat. Láthatjátok, hogy kikkel dolgoztunk már együtt, hála nektek. Hiszen nélkületek ez nem lett volna lehetséges.

Nélkületek, akik itt vagytok és nézitek a videókat, akik LIKE-oltok vagy feliratkoztok ránk. Megírjátok kommentben, hogy min kellene változtatni vagy éppen mi tetszett az adott anyagban.

Nektek igyekszünk segíteni azzal is, hogy olyan partnerekkel dolgozunk együtt, akiknek az értékrendje, emberekhez való hozzáállása ugyan olyan, mint a miénk.

Láthatjátok nem apróztuk el a dolgokat, mindent lecserélünk és újult erővel vágunk bele a tartalom gyártásba, próbálunk ki új kütyüket és szolgáltatásokat, hogy nektek ne kelljen kísérletezni amikor megvettétek. Bízunk benne, hogy hamarosan még nagyobb követő táborral rendelkezünk és még több hasznos tartalmat készíthetünk el nektek.

Tartsatok velünk ezen a hosszú, rögös, de szép úton!

Köszönöm, hogy végig olvastad a csatorna változásával kapcsolatos hírünket.

Ha nem szeretnél lemaradni a videókról és cikkekről akkor Iratkozz fel a Youtube csatornánkra és mentsd el az oldalunkat is kedvencek közé

Ha szeretnél támogatni minket, hogy még jobb minőségben még több tesztet tudjunk készíteni akkor pedig látogass el a Támogatás menüpontra és válassz a különböző lehetőségek közül.

Hozzászólás

    Hosszászólás küldése

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük